Csalódottan értékelt Kubatov a Fradi szombati szereplése után

A listavezető és címvédő Ferencváros hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a második helyen álló Puskás Akadémiával.

A Football Meets Data frissítette kiesési valószínűségekre épülő statisztikáit, amely alapján szinte biztosra vehető, hogy a Kecskemét búcsúzik az élvonaltól. De ki lesz a másik kieső?
A Football Meets Data az OTP Bank Liga 30. fordulója után frissítette kiesési valószínűségekre épülő statisztikáit. Az elemzés alapján a Kecskemét sorsa szinte már megpecsételődött: gyakorlatilag biztosra vehető, hogy Gera Zoltán csapata búcsúzik az élvonaltól, ráadásul a modellezés szerint szinte kizárt, hogy ne a tabella utolsó, 12. helyén zárjon – olvasható az m4sport.hu-n.
A másik kieső hely elkerüléséért viszont még kiélezett küzdelem várható az utolsó három fordulóban.
A jelenlegi állás szerint a DVSC áll a legrosszabbul: a debrecenieknek 47 százalék esélyük van arra, hogy a következő szezont a másodosztályban kezdik, vagyis majdnem minden második forgatókönyv szerint a Loki is kiesik. Nem sokkal jobb a helyzete a Fehérvárnak sem, amelynek 26 százalék sansza van a búcsúzásra. A Nyíregyháza 14 százalékkal, a Zalaegerszeg pedig 12 százalékkal szerepel a veszélyeztetettek között.
A 31. forduló programja:
május 9., péntek
20.00 ETO FC Győr–Fehérvár FC
május 10., szombat
14.30 Puskás Akadémia FC–Debreceni VSC
17.45 MTK Budapest–Kecskeméti TE
19.30 Paksi FC–Ferencvárosi TC
május 11., vasárnap
13.00 Zalaegerszegi TE FC–Újpest FC
15.30 Nyíregyháza Spartacus FC
Ezt is ajánljuk a témában
A listavezető és címvédő Ferencváros hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a második helyen álló Puskás Akadémiával.
Nyitókép: dvsc.hu